2012. október 27., szombat
2012. október 26., péntek
2012. október 18., csütörtök
Lakossági kérdőív a piacról
Augusztusban készítettünk egy kérdőívet, amiben a lakossági igényeket próbáltuk felmérni a piaccal kapcsolatban.
Eddig is szép számban töltötték ki a piac iránt érdeklődők, de a kitöltés még nem zárult le, kérem, ha van 2 perce, akkor töltse ki!
A kérdőív itt érhető el!
Eddig is szép számban töltötték ki a piac iránt érdeklődők, de a kitöltés még nem zárult le, kérem, ha van 2 perce, akkor töltse ki!
A kérdőív itt érhető el!
2012. október 15., hétfő
Termelői adatbázis készítése
Elkezdtük a piac termelői adatbázisát felépíteni.
Ez azért fontos a mostani stádiumban, hogy tudjuk értesíteni a
termelőket a lehetőségekről, a továbbiakban pedig azért, hogy azt tudjuk
biztosítani, hogy a piac termelői részén valóban csak termelők
árusítsanak. Harmadrészt pedig a majdani piacon nyilvántartást kell
vezetnünk az árusítókról és ezt készítjük elő most.
Az
adatok bekérésére készítettünk egy internetes felületű kérdőívet, ami
minden szükséges adatot végigkérdez és elkészítettük a papíros
változatot is, amit elküldünk minden termelőnek, aki korábban jelezte, hogy szeretne majd a piacon árusítani..
Ha Ön is szeretne termelőként jelentkezni, akkor töltse ki az internetes adatlapot itt.
2012. október 12., péntek
Meghívó
A HÉLIA (Helyi Élelmiszer Láncok fejlesztése és InnovációjA) Szakmai Műhely és Szakkollégium Fót Város Önkormányzatával és a Fóti Gazdakörrel együttműködve tisztelettel és szeretettel meghívja az
érdeklődő fóti lakosokat, valamint együttműködő partnereit
A „fóti gerezdes paradicsom” múltja, jelene és jövője, a tájfajták jelentősége a helyi élelmiszer ellátásban
című szakmai tájékoztatóra és tapasztalatcserére
Helyszíne: Művelődési Ház Nagyterme (Fót, Vörösmarty tér 3.)
Időpontja: 2012. november 7-e szerda 16:00 – 19:00 óra
Vendégeink: Kollár Zsuzsanna és Ponicsánné Gyovai Ágnes a Növényi Diverzitás Központ (Tápiószele)
munkatársai
A rendezvény elsődleges célja tapasztalatcsere, a helyi zöldség-gyümölcstermelő gazdák, kiskert tulajdonosok valamint a helyi, egészséges termékek iránt érdeklődő fogyasztók részvételével.
Előzménye, hogy a városi önkormányzat szervezésében ez év tavaszán génbankos paradicsom-magmintákat vehettek át és próbálhattak ki érdeklődő fóti kiskert tulajdonosok.
Kitűnő alkalom a kötetlen beszélgetéssel záruló rendezvény arra, hogy a nemrég kibocsátott tájfajta rendelet tükrében, szakemberek bevonásával közösen kiértékeljük az aktuális termesztési tapasztalatokat, ami várhatóan értékes kertészkedési tanácsokkal, fortélyokkal is szolgál.
Az I és II. Fóti Paradicsomfesztivál vetélkedőinek (paradicsomok szépségversenye, paradicsomos konyhai remekek versenye) köszönhetően megtudhattuk, hogy a hagyományos „Fóti Gerezdes Paradicsom” tájfajtát családi magfogás eredményeként többen is igen eredményesen termesztik Fóton. A különleges ízű és tápanyagtartalmú zöldség-gyümölcs fajtáknak egyre fontosabb szerepe lesz az egészséges táplálkozásban.
Várjuk a helyi közösségből mindazokat, akik szívügyüknek tekintik a tájfajták termesztését és fogyasztását, a helyi termékek közvetlen értékesítésének fellendítését, a helyi termelői piac mielőbbi létrehozását és eredményes működtetését.
Moderátor: Dr. Vörös Mihály, HÉLIA, PFB Piaci Szakmai Munkacsoport
Előre is köszönjük, ha megkönnyíti szervező munkánkat azzal, hogy bejelenti nekünk részvételi szándékát a szakmai rendezvényen.
Kapcsolattartó: voros.mihaly@edutus.hu mobil telefon: 20/347 5791
Fóti Piacért FACEBOOK Csoport
A „Zárjuk rövidre!” - az élelmiszer lánckereskedelmet a HÉLIA alkalmazásával” című mintaprojekt a Vidékfejlesztési Minisztérium vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkárának és a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézetének jóváhagyásával valósult meg.
2012. augusztus
Előrehaladás és kilátások
Az országos médián keresztül értesülhettek az Olvasók, hogy a Nemzeti Vidékstratégiai Koncepció (NVS) szellemében helyi termelői piacok létesülnek országszerte, ami alapja annak, hogy a lánckereskedelmet ellensúlyozva növelni lehessen a helyben termelt, ismert eredetű, jó minőségű és friss élelmiszerek kínálatát és fogyasztását.
Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) közelmúltban nyilvánosságra került kimutatása szerint nagy lemaradást kell behoznunk ezen a területen is: az országban fellelhető 656 piacból mindössze 41 működött „közvetlen termelői piacként”. Maga a fogalom is új, nemrég került bele az új kereskedelmi törvény be (2011. évi CXXXV. Tv), ami megadta a kezdőlökést a piacokat érintő „jogszabálydzsungel” lebontásához, könnyítéséhez.
A lényeg a nyomon követhetőség biztosítása az élelmiszer-ellátásban a földtől a fogyasztó asztaláig. Komoly jogszabályi változást jelent, hogy a 2011. évi CLXXXIX. új önkormányzati törvény a piaclétesítést közfeladatként határozza meg: „kistermelők, őstermelők számára – jogszabályban meghatározott termékeik – értékesítési lehetőségeinek biztosítása, ideértve a hétvégi árusítás lehetőségét is” (13. § (1) bekezdés 14. pontja).
Örömteli hír a vidékfejlesztési miniszter 51/2012. (VI. 8.) VM rendelete, amely reményeink szerint tényleg megkönnyíti majd a helyi termelői piacokon történő árusítás élelmiszer-biztonsági feltételeit.
Az országos helyzet alakulásán túl az olvasót elsősorban az érdekli, mi történik itt, helyben Fóton? Az Önkormányzatnak sikerült időben felismerni, hogy az országos kezdeményezés a fóti lakosok számára is
fontos. Az elmúlt évben kérdőíves felmérés készült a lakossági igények megismeréséhez, amelynek részletes
eredményeiről a Fóti Hírnök 2011.októberi száma tudósított. Jelentős számú fóti lakos, közel kilencszázan (a családok mintegy ötöde) vett részt a felmérésben. A fótiak helyi piac iránti komoly vonzódását és várakozását egyértelműen jelzi, hogy a válaszadók döntő többsége (96%) a helyi termelői piac létesítése
mellett voksolt. Ezeknek több mint fele (57%) válaszát azzal indokolta, hogy helyben termelt élelmiszert szeretne vásárolni az ismeretlen eredetű termékek helyett. Ebből arra következtethetünk, hogy a lánckereskedelemmel jelentős mértékben behálózott településünkön viszonylag nagy számban élnek a helyi, a magyar, az egészséges termékek és táplálkozási szokások iránt vonzódó fogyasztók.
A felmérés eredményeire reagálva – alapos műszaki-gazdasági előkészítést igénylő előterjesztések alapján – a Képviselő-testület döntött a fóti létesítményről. Kijelölésre került a piac, valamint az ehhez elengedhetetlenül szükséges parkoló helye a Shell kút mögött, a patak fölött elterülő, önkormányzati tulajdonú, hosszú évek óta gondozatlan, illegális hulladéklerakóként üzemelő telkeken. A megvalósításhoz egy vázlatos cselekvési tervhez kapcsolva 14 M Ft beruházási keret került jóváhagyásra az önkormányzat 2012. évi költségvetésében.
A helyszínen készített fotók segítségével, nagy örömmel mutathatjuk be, hogy egy helyi vállalkozó (Takács és Takács Kft.) megbízásával megkezdődött a piac helyszínének megtisztítása és a tereprendezés. A már eddig elvégzett munkák és a szemmel látható eredmények bizonyítják, hogy a „piaci projekt” messze túlnyúlik az eredeti célok és elképzelések teljesítésén.
A Vörösmarty térről pár percnyi gyaloglással két útvonalon (Czuczor G. u. és Shell kút) is megközelíthető területen nem pusztán környezettisztítás, de szinte környezetrehabilitáció végrehajtása zajlik (vadon nőtt bokrok, kidőlt fák kivágása, a háztartási szemét, veszélyes hulladék eltávolítása, a patakmeder megtisztítása, a természetes vízfolyás visszaállítása stb.)
Az elhanyagolt telkeken átfolyó Márton-patak medre teljesen elszennyeződött. A folyásirány a tartós szennyeződés miatt megváltozott, és nagy területen elvizenyősödött a talaj. Ha a meder és környéke most
megtisztul, akkor a víz visszatérhet az eredeti mederbe és beindulhat a természetes, lassú öntisztulás.
A Pénzügyi és Fejlesztési Bizottság (PFB) piaci munkacsoportja természetvédelmi akciót vállalt, amikor megjelölte a területen megmaradó ép és egészséges fákat. A helyi termelői piac beindítását meggyorsíthatja a „Zárjuk rövidre!” – az élelmiszer lánc kereskedelmet a HÉLIA alkalmazásával című nemrégiben elnyert, ki-
emelt mintaprojekt. (A HÉLIA az EDUTUS Főiskola „Helyi ÉlelmiszerLáncok fejlesztése és InnovációjA” elnevezésű szakmai műhelyének és szakkollégiumának rövid neve.) Célja mindenekelőtt, hogy a fóti önkormányzat beruházási projektjéhez kapcsolódva, azzal együttműködve megteremtse a helyi termelői piac
beindításának és működtetésének szervezési és humán feltételeit.
A fejlesztés alatt álló fóti történelmi városközpont imázsához illeszkedő látványpiac sikeres beindításához – amely elősegítheti a helyi termékek megkedveltetését, a kereskedelmi láncok akciói, a „plázakultúra” által manipulált fogyasztói magatartás egészséges táplálkozás irányába való terelését – az alapinfrastruktúrán kívül komoly szervező, előkészítő munkára, közösségépítésre és összefogásra lesz szükség.
Ehhez várjuk a helyi piac iránt érdeklődő fóti lakosok segítő szándékú véleményét, észrevételeit, javaslatait. Erre lehtőség van itt a blogon hozzászólás formájában vagy a Fóti Piac kérdőív kitöltésével.
Felhívjuk továbbá a figyelmet az alábbi internetes fórumokra is:
Fóti Piacért FACEBOOK csoport
HÉLIA Szakmai Műhely és Szakkollégium FACEBOOK csoport
Dr. Vörös Mihály
Pénzügyi és Fejlesztési Bizottság (PFB) külső tagja
HÉLIA Szakmai Műhely tudományos vezetője

2012. nyár
Helyi termelői piac szerveződik
A helyi közvetlen termelői piac külön projektként
szerepel Fót Város Önkormányzata 2010–2014. évekre szóló gazdasági
programjában. A képviselő testület a Nemzeti Vidékstratégiai
Koncepcióval (NVS), az új önkormányzati törvénnyel és a Darányi Ignác
Tervvel összhangban a közelmúltban döntött ennek létrehozásáról,
figyelemmel az hosszabb és rövidebb távon teljesítendő, alábbi helyi
közösségi célokra:
-
a helyben termelt, ismert eredetű, jó minőségű és friss élelmiszerek kínálatának, forgalmazásának és fogyasztásának növelése, a nyomon követhetőség biztosítása a földtől a fogyasztó asztaláig;
-
az agglomerációs település és térsége élelmiszer-előállító őstermelőinek, kistermelőinek piachoz juttatása;
-
a település mezőgazdasági, kertészeti termesztési hagyományainak újjáélesztése (pl. Fóti „gerezdes paradicsom”, spárga stb.), a házi kertek, az élelmiszertermelő tevékenységek élénkítésével, a helyi természeti adottságok kiaknázásához;
-
közösségi találkozóhely létrehozása kulturált szórakozást biztosító szolgáltató terekkel, létesítményekkel (pl. a látvány piachoz közel sétáló utca, kávézó, falatozó, étterem, játszóház stb.) amelyek elősegítik a helyi turizmus fellendítését, a település „alvó város” jellegének felszámolását;
-
a települést behálózó lánckereskedelem révén terjedő „plázakultúra” dominanciájának ellensúlyozása, a helyi kulturális örökség és a hagyományok újjáélesztésével, a helyi termékek értékesítését és fogyasztását elősegítő turisztikai vonzerők fejlesztésével (pl. Károlyi Család, Károlyi Sándor a HANGYA Szövetkezet alapítója, a „gazdák megmentője”, reformkori emlékek, Fáy Présház, Károlyi Kastély, őshonos tájfajták termesztése, helyi gasztro-kulturális rendezvények fröccs fesztivál, paradicsom fesztivál, gyermek lovas terápia stb.);
-
a kereskedelmi láncok akciói által manipulált fogyasztói magatartás formálása, a helyi, egészséges, magyar termékek vásárlásának és fogyasztásának ösztönzésével, hozzájárulás az életminőség javításához.
A helyi közvetlen termelői piaccal szemben támasztott
közösségi igények megismeréséhez a Fóti Önkormányzat 2011. évben
kérdőíves felmérést készített, amelyben jelentős számú helyi lakos,
közel kilencszázan, a családok mintegy ötöde vett részt.
A felmérés,
amelynek részletes eredményeiről a Fóti Hírnök 2011. októberi számában
lehetett olvasni, jól alátámasztotta a fótiak helyi piac iránti komoly
vonzódását és várakozását. A válaszadók döntő többsége (96 %)
egyöntetűen a helyi termelői piac létesítése mellett voksolt. Több mint
fele (57%) ezt azzal indokolta, hogy helyben termelt élelmiszert
szeretne vásárolni az ismeretlen eredetű termékek helyett. Úgy tűnik
tehát, hogy a lánckereskedelemmel nagymértékben behálózott
településünkön viszonylag nagyszámú, az egészséges táplálkozás iránt
vonzódó, tudatos fogyasztó él, akik szeretnének helyi, magyar
élelmiszertermékeket helyben vásárolni.
Az önkormányzati testület nemrégiben nagyvonalú
cselekvési tervet is elfogadott és ennek részeként kijelölte a piac,
valamint az ehhez elengedhetetlenül szükséges parkoló helyét, a Shell
kút mögött, a patak fölött elterülő területen. A döntés nemcsak azért
látszik kedvezőnek, mert a piac természeti környezetben, eddig
kiaknázatlan önkormányzati tulajdonú telkek hasznosításával kerül
megépítésre, hanem azért is, mert a városközponti elhelyezkedés
magánbefektetőket vonzhat, amire a látványpiac fokozatos kiépítéséhez
nagy szükség lesz.
Az önkormányzat 2012. évi költségvetésében 14 M Ft
beruházási keret áll rendelkezésre a piac és a parkoló létrehozásához,
amely biztosítja a jogszabályokban előírt alapinfrastruktúra
megteremtését. A beruházási projekt főbb elemei: geodéziai kitűzés,
tereprendezés, fakivágás, útátjáró, vízelvezető rendszer tisztítása,
felújítása, útépítés, parkoló építés, burkolatok, kiszolgáló épület (WC,
mosdó, közlekedő, tároló helyiség stb.) valamint a közműépítés
(vezetékes víz, szennyvíz elvezető csatorna, villamos energia hálózatot
bekötése, stb.).
A fejlesztés alatt álló Fóti Történelmi Városközpont
imázsához illeszkedő, a helyi termékek megkedveltetésére, a fogyasztói
magatartás egészséges táplálkozás irányába terelésére képes látványpiac
sikeres beindításához az alapinfrastruktúrán kívül komoly szervező,
előkészítő munkára, közösségépítésre, szerteágazó humánfeltételek
megteremtésére lesz szükség. Az új honlap rovat indításával szeretnénk a
fóti lakosok segítő szándékú véleményét, észrevételeit, javaslatait
megismerni.
Dr. Vörös Mihály,
a Pénzügyi és Fejlesztési Bizottság (PFB) külső tagja
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)