ÖSSZEFOGLALÓ
A
„Lesz-e végre termelői piac?” című
közösségi konzultáció kérdéseire kapott válaszokról és az
előrehaladás várható kilátásairól
Készítették:
Ersók
Nóra, Ivanov-Kiss Melinda, Tolnai László, Vörös Mihály
Konzultáció
időpontja: 2013. június 18. 17:00
– 20:00
Helye:
Kisalagi Közösségi Ház, Fót
Béke út 33.
A kerekasztal
megbeszélés moderátora köszöntötte a megjelenteket és
ismertette a napirendet. Elsőként Czégány Sándor,
építész-tervező bemutatta a HÉLIA mintaprojekt keretében
elkészült építészeti terveket és a közösségi térként
hasznosítható 7.500 m² nagyságú terület látványtervét,
amelynek használati joga térítésmentesen az Önkormányzat
rendelkezésére áll. Válaszolt a jelenlévők által felvetett
kérdésekre. Ezt követően a közösségi konzultáció szervezői
rövid beszámolót tartottak közreműködésükről a HÉLIA
projekt megvalósításában. Rámutatva a fóti termelői piac
beindításához használható gyakorlati tapasztalatokra és
eredményekre (termelői kapcsolatépítés, termelői adatbázis,
helyi termékkínálat, választékbiztosítás, fóti fogyasztói
igények felmérése, javaslatok és a piaci napok főbb
tanulságainak összegzése, az elért kínálati színvonal
értékelése, együttműködés és helyi közösségépítés,
projekt menedzsment stb.).
A
fóti lakosok igényeinek megfelelni képes piac beindításához
felmértük a piaccal szembeni elvárásaikat. Élő termelői
adatbázist hoztunk létre. „Piaci napok” szervezésével,
lehetővé tettük a termelők-fogyasztók közvetlen
kapcsolatépítését, jó minőségű, ismert eredetű termék
választékra alapozottan.
Bebizonyosodott,
hogy a termelő-fogyasztó közösség szükségesnek tartja, hogy a
megkezdett úton továbbhaladva, legalább 2 heti rendszerességgel
kerüljön megszervezésre Fóton a termelői piac. A HÉLIA
mintaprojekt lezárását követően ehhez nélkülözhetetlen az
Önkormányzat közreműködése és támogatása. A lakóközösség
a fenti előzmények után tájékoztatást vár az állandó piac
várható megnyitásáról, aminek feltétele a minimál program
szerinti létesítmények megépítése.
A
bemutatott látványterv rávilágított arra, hogy a „piac
projekt”, hosszabb és rövidebb távon komoly lehetőséget kínál
az Önkormányzatnak tágabb városfejlesztési célok elérésére
is (a városközpont rehabilitáció felgyorsítása, befektetők
megnyerésével közösségi hely létrehozása, „plázakultúra”
ellensúlyozása, turizmus fellendítése stb.). Ennek tényét a
HÉLIA mintaprojektről az ECHO TV „A vidék élni akar” című
műsorában május utolsó harmadában többször levetített 30
perces film kitűnően alátámasztotta. A filmben elhangzó riportok
tanúsítják, hogy a mintaprojekt révén példaértékű
közösségépítés indult el Fóton, amelynek fókuszát a
hagyományok ujjá élesztése jelenti.
Az előre
megfogalmazott és megküldött, - az Önkormányzati honlapon is
megjelentetett – az alábbiakban felsorolt kérdésekre az
Önkormányzat 11 tagú képviselő testületének 3 jelenlévő
tagjától (Bartos Sándor, Földi Pál, Pozderka Gábor) kaptunk
válaszokat, véleményeket. Pozitívum, egyrészt, hogy mindkét
alpolgármester jelen volt. Sajnálatos másrészt, hogy polgármester
asszony és jegyző asszony meghívásunk ellenére távol maradtak,
ami megakadályozta, hogy kérdéseinkre teljes körű válaszokat
kapjunk. A helyi sajtó, média részéről a Fóti Hírnök, ill. a
Köz TV forgató stábja kísérték végig a konzultációt,
amelynek összesen tizennégy résztvevője volt.
A megbeszélés
indításakor sikerült tisztázni egy sajnálatos félreértést.
Alpolgármester úr a „Kik a felelősei a piac…” kezdetű 8.
kérdést felületesen értelmezve úgy vélekedett, hogy a közösségi
konzultáció a „felelősök keresését” célozza? A „felelősök”
kifejezésen tiszta szándékkal, tettre készen, és őszinte
segíteni akarással, - közösségi gondolkodásunktól vezérelve -
azokra a személyekre szerettünk volna rákérdezni, akiket az
Önkormányzat a piaccal kapcsolatos feladatok koordinálására,
végrehajtására kijelölt. Akikhez közvetlenül lehet kérdésekkel,
javaslatokkal fordulni. Összejövetelünk, a kerekasztalnál - a
felvetéssel szöges ellentétben - az őszinte párbeszédet, a
korrekt helyzetfeltárást, az önkormányzati vezetési és a
közösségi célok, szempontok jobb megértetését, harmonizálását,
széleskörű kommunikálását kívánta elősegíteni. Kérdésünk
nem adhatott okot erre a bizalmatlanságra. Említést érdemel, hogy
több feladat megoldásánál támaszkodni tudtunk az Önkormányzati
hivatal együttműködő és segítőkész munkatársaira.
Véleményünk szerint, azonban hatékonyabbá tehető a
közreműködés, ha tudjuk, ki miért felelős az Önkormányzatnál?
- Az Önkormányzat vezetői szerint hol tart jelenleg a 2011. évben a Gazdasági Programban elhatározott, 2012. évben megkezdett városi piaci beruházás?
Alpolgármester
uraktól tájékoztatást kaptunk arról, hogy a testületi
határozattal a piac céljára kijelölt terület nincs száz
százalékig Önkormányzati tulajdonban, ami telekvásárlásokat
tesz szükségessé. A teljes terület közösségi birtokba vétele
hátráltatja az építkezések megkezdését. A tárgyalásokat több
testületi tag, több szálon folytatja. A gépkocsi közlekedés
szabaddá tételéhez szükséges telekrész megvásárlásáról a
Shell kút képviselőivel folyó aktuális egyezkedés – mint
megtudtuk - eredménytelenül zárult. Oka az elfogadhatatlanul magas
ajánlati ár. Kérdésként hangzott el, hogy egy hosszabb távú,
gyorsan nyélbe üthető bérleti megállapodással, nem lehetett
volna-e már eleve induláskor elkerülni a telekvásárlást?
Másrészt lehet-e tudni, konkrétan milyen további telekvásárlások
akadályozzák a munka ütemes folytatását?
Az elhangzott
válaszokból, véleményekből sajnos arra lehet következtetni,
hogy a kormányzati stratégiákkal, szándékokkal egybeeső,
kiemelten közérdekű, a felmérések alátámasztása szerint a
fóti lakosok által fontosnak vélt „piac projektnek” nincsen
igazi gazdája sem a képviselő testületben, sem az Önkormányzati
hivatalon belül. A több előterjesztésben, részleteiben is
világosan felvázolt fejlesztési irányok és konkrét tervek
ellenére a képviselők között nincs egységes, egyértelmű, egy
irányba mutató elhatározás a megvalósításra. Sem a végcélt,
sem a fontossági sorrendeket és időütemeket, sem az aktuális
tennivalókat illetően. Ugyan alpolgármesteri vezetéssel csaknem
másfél éve létrejött a PFB Piaci Szakmai Munkacsoport, nincs
egyszemélyi felelős „gazdája” a komplex fejlesztésnek
(beruházás, kínálatbiztosítás, fogyasztói marketing,
üzemeltetés előkészítése stb.). Ez óhatatlanul kuszálja a
szálakat, akadálya a csapatmunkának, felesleges kitérőket,
párhuzamosságokat okoz.
- A Képviselő Testület több mint 15 hónappal ezelőtt döntött (98/2012. (II.27.) KT határozat) a városi piac kiviteli feladattervének végrehajtásáról. Mi az oka annak, hogy 2012. augusztusa óta nem haladt tovább a beruházás, miközben a területet sajnos újra belepte a gaz, a patakok újra megteltek szeméttel?
A kérdés első
felére részben választ ad az 1. pont szerinti összefoglaló.
Kulcskérdés, ami még eldöntésre és gyors megoldásra vár, a
piaci projektért „felelős gazda” nevesítése, kijelölése és
megbízása a testületben és a hivatalban. A közösségi
konzultáció szervezői javasolják, hogy javítana az Önkormányzat
cselekvő képességén, ha a PFB Piaci Szakmai Munkacsoport
kiegészülne önkéntes,
aktív, civil tagokkal, elhivatott magánszemélyekkel. A HÉLIA
projekt a csapatépítésben is jól példát mutatott.
A kérdés második
felében megfogalmazott problémára adott válaszában
alpolgármester úr kifogásolta, hogy állításaink nem felelnek
meg a valóságnak. Szerinte az Önkormányzat 80 ezer forintért már
elvégeztette ezt a munkát a helyi közszolgáltató vállalattal.
Információink szerint, a közösségi konzultációt megelőző
napon történt a kaszálás, így nem csoda, ha elkerülte
figyelmünket. Pozitívan értékelhető viszont, hogy az
Önkormányzat az internetre kitett kérdéseink hatására gyorsan
lépett. Sajnos ez nem változtat azon a tényen, hogy -
fényképdokumentumok tanúsága szerint - május 18-án a leírtak
szerinti elhanyagolt területen lehetett csak megrendezni a Pünkösdi
Piaci Napot.
- A Képviselő Testület közel 4 hónapja állást foglalt abban, hogy az Önkormányzat szerződést köt a HÉLIA mintaprojekt eredményeinek hasznosítására (Z84/2013. (II.20.) határozat 2. pontja), hogy a helyi közösség érdekének és igényeinek megfelelően, minél előbb és megfelelő minőségi színvonalon megnyíljon a termelői piac. Mi az oka annak, hogy erről hónapok óta nincsen információ, mi akadályozza az előrehaladást segítő megállapodás megkötését?
- Mi az akadálya annak, hogy nem kerülhettek sem a Képviselő Testület, sem a lakosok és a potenciális befektetők elé a HÉLIA mintaprojektben a piac helyszínére 2013. március végére elkészült építészeti tervek, valamint a beruházás felgyorsítása, a piac mielőbbi megnyitása érdekében elkészített kiviteli és cselekvési tervek?
Érdemi választ a
fenti kérdésekre, a kerekasztalhoz meghívott jegyző asszony
távollétében sajnos nem kaphattunk. A feltett kérdéseket
alátámasztandó, időrendben felsoroljuk ennek előzményeit:
- 2013. április 10-e: az HÉLIA projektgazda képviselője megküldte az Önkormányzatnak a határozatban foglalt megállapodás tervezetét, amely a „kulcsrakész” termelői piac megvalósítására alternatívákat vázol fel. Az egyik, hogy a HÉLIA projektgazda átvállalhatná a projektmenedzsmentet az Önkormányzattól, a „piac projekt” felgyorsítása, és a lakossági, civil igények maradéktalan biztosítása érdekében. Ez a megoldás ugyan eltér az Önkormányzat eddigi gyakorlatától, de a felelős „gazda” megbízásával és az átláthatóság, a nyilvánosság folyamatos biztosításával a leghatékonyabban keresztülvihető, a helyi vállalkozók bekapcsolásával;
- 2013. április 12-e: a KT határozattal összhangban a HÉLIA projektgazda képviselője, - mint külső bizottsági tag - előterjesztés-tervezet készített, hogy a testületi tagok, és minden érintett mielőbb ismerje meg és véleményezze a HÉLIA mintaprojektben elkészített közérdekű építészeti terveket, kiviteli és cselekvési terveket. Törekvése kudarcba fulladt, mert az ET kiküldését, jegyző asszony - jogi problémára hivatkozva - nem engedélyezte, még „tájékoztatásként” (?) sem, annak ellenére, hogy a piaci munkacsoportot vezető alpolgármester is egyetértett. A piac nyitás várható idejét – megfelelő projekt menedzsment mellett – a terv 2013. szeptember végére ütemezte;
- 2013. április 18-a: jegyző asszony, egyeztető tárgyalást szervezett a megállapodás megvitatására. Az előzmények és a „projektgazda” eddigi szerepvállalásának ismerete hiányában az érdemi, szakmai kérdések megbeszélése helyett a formai, jogi procedúrára helyeződött a hangsúly. A „mintaprojekt” hivatalos dokumentumainak átadása és adminisztrálása volt a fő kérdés, holott a háttértanulmány megállapodás szempontjából releváns részei már átadásra kerültek az Önkormányzat részére;
- 2012. április 29-e: Az alpolgármester vezette PFB Piaci Szakmai Munkacsoport, megtárgyalta a 2013. április 12-án jegyző asszony által „jegelt” előterjesztést. A munkacsoport egyetértett és támogatta, hogy a projektgazda eredeti szándéknak megfelelően az anyag kerüljön a testület elé;
- 2013. május 6-a: A PFB rendes ülésén a Piaci Szakmai Munkacsoport tájékoztatójaként, az „egyebek” napirendben megtárgyalta a HÉLIA projekt eredményeit tartalmazó fenti előterjesztést, amelyről jegyzőkönyv is készült. A PFB elnöke az ülés zárszavában úgy nyilatkozott, hogy „..a felvetett kérdések technikai oldalára megkeresik a megoldást”.Sajnos nincs tudomásunk ezzel kapcsolatban semmilyen fejleményről?
Értehetetlennek
és sajnálatosnak tartjuk, hogy a HÉLIA
mintaprojektben elkészített,
a piaci napokon résztvevő fóti lakosok és a termelők körében
már kommunikált és véleményezett építészeti terveket
(engedélyes terv a kiszolgáló épületre, fedett-nyitott árusító
pultok terve) a képviselő testület és további érintettek
(potenciális befektetők, fóti lakosok) azóta sem ismerhették
meg?
Ez magyarázatot ad arra, miért kérdőjelezte meg alpolgármester
úr az „engedélyes
terv” „kiviteli terv”
létezését.
A jelen lévő tervező a felvetésre reagálva tájékoztatta a
jelenlévőket, hogy ez minden tekintetben megfelel az engedélyes
terv kérelem kritériumainak. Az Önkormányzaton múlik annak
benyújtása.
Tényként
állapítható meg, hogy a HÉLIA projektgazdához 2013. április
18-a óta nem fordult senki az Önkormányzattól a
megállapodás-tervezetben foglaltakkal kapcsolatban kérdéssel,
észrevétellel, javaslattal. Egyedül a „mintaprojekt” hivatalos
dokumentumának átadása és adminisztrálása merült fel
kérdésként. A mintaprojekt hivatalos elfogadása egyébként
megtörtént, és az ECHO TV film révén országos ismertségre tett
szert.
- Létezik-e az Önkormányzatnál ütemterv a piaci beruházás minimál programjának (gyomirtás, pataktisztítás, burkolatok, utak, közművesítés, melléképület, fedett nyitott árusító pultok stb.) mielőbbi megvalósítására?
Sajnos nincsen
ilyen. A HÉLIA mintaprojektben elkészült cselekvési terv, amit
érdemben nem ismerhetett meg a képviselő testület, pont ennek
elkészítését szolgálta volna. A helyszíndöntés közel másfél
éve megtörtént, a tulajdonviszonyok rendezéséhez elegendő idő
állt rendelkezésre.
- Mikorra várható az állandó, engedéllyel rendelkező, a termelők és vásárlók által egyaránt kért heti rendszerességgel működő helyi termelői piac megnyitása Fóton?
A válaszokból arra
lehetett következtetni, mintha a veresegyházi piacot tekintenék
mintának, ami félreértésen alapul, hiszen a jogszabályi
követelmények tükrében az nem „termelői piac”. A megnyitás
dátumát illetően a válaszokban sajnos a „..nem annyira
sürgető..” „..majd meglátjuk..” valamint „..esetleg 2014.
tavaszán lehet erről szó….” vélemények domborodtak ki? Ezt
megelőzően a HÉLIA mintaprojektről készített ECHO TV filmben
nyilatkozó alpolgármester úr, arra a riporteri kérdésre, hogy
mikor nyílik meg a piac Fóton, azt a választ adta, hogy „…ez
év szeptemberében…”.
A konzultáción a
termelői kört képviselő helyi hentes-árukészítő és bolt
tulajdonos, aki piaci napok stabil szereplője, a hozzászólásában
felhívta a képviselők figyelmét arra, hogy amennyiben a már
megszervezett termelői kör nem kap gyors és határozott bíztatást
a folytatásra, az Fót „leszakadását” eredményezheti a
versenyben. A fővárosban és az agglomerációban gomba módra
szaporodó piacok elcsábíthatják a minőségi árusokat máshová.
- Miben tudnák segíteni a helyi civilek az Önkormányzatot, hogy lendületesebben haladjon előre a projekt (pl. telekvásárlás helyett megegyezés a SHELL KÚT és az önkormányzat között, a gépkocsi bejárás engedélyezéséhez)?
Erre semmilyen
választ nem kaptunk? Lehet, hogy szokatlan újításnak számít
az Önkormányzat eddigi gyakorlatában az önkéntes,
civil aktivistákkal kiegészülő PFB
Piaci Szakmai Munkacsoport ötlete, de meggyőződésünk, ez
praktikus megoldást jelentene, hogy költségkímélő módon
pótolni lehessen az Önkormányzat szűkös humán erőforrás
kapacitásait.
- Kik a felelősei a piaci projekt egyes munkafázisainak, akiket kereshetünk, mi civilek, termelők, potenciális vásárlók, segítők, ha önkéntes munkával közre akarunk működni abban, hogy minél előbb nyíljon meg az állandó, megfelelő minőségi színvonalú termelői piac?
A félreértés
eloszlatása után a kapott válaszokból „tanácstalanság”
érződött. Mintha tervszerűség helyett legszívesebben a spontán
folyamatokra bíznák a megvalósulást. A közösségi konzultáció
szervezői viszont, akik a termelői piac létrehozásához a fóti
lakosok körében széleskörű, közvetlen kapcsolattartást
vállaltak határozottan számítanak arra, hogy az Önkormányzat
rövid időn belül választ ad az egyelőre nyitva maradt
kérdésekre, ami elengedhetetlen feltétele annak, hogy hitelesen
tájékoztatni lehessen a szinte naponta, telefonon és személyesen
érdeklődő termelőket és vásárlókat. Amennyiben nem tudunk,
vagy késve tudunk tájékoztatást adni, ill. a termelői
kapcsolatrendszer életben tartása, szervezése nem folytatódik
töretlenül, esetleg leáll, az komoly kockázattal jár, mert a
minőségi termelők máshová kötelezik el magukat. A minőségi
termelői élelmiszerre vágyó, a piac mielőbbi megnyitására
határozottan igényt tartó fóti fogyasztó közösséget pedig
komoly veszteség éri.
Fót,
2013. június 26.